A Battlefield 3-hoz az év további részében három letölthető tartalom fog megjelenni -- a tematikus csomagok közül pedig az első júniusban fog landolni. A Close Quarters pontos megjelenési dátumot még nem kapott, de legalább annyit már tudunk, hogy négy új, szűkös kialakítású, emeletes pályát kapunk, valamint új fegyvereket próbálhatunk ki, s achievementeket is szerezhetünk.



A járművekre összpontosító, Armored Kill DLC ősszel fog megjelenni, a harmadik, tartalmát tekintve titkos End Game pedig valamikor télen érkezik. Fontos továbbá tudni: a DLC-k egy hétig PlayStation 3-exkluzívak lesznek, de természetesen a másik két platformra is meg fognak jelenni.