• Lehet, már júliusban elrajtol a Battlefield 6 alfája
  • Legalábbis ezt állítja Tom Henderson
  • Maga az EA továbbra is mélyen hallgat a játék kapcsán

Az EA korábban már többször is nyíltan elismerte, hogy nagyban készül náluk a Battlefield 6, ami még idén meg is fog jelenni, azonban a részletek kapcsán eddig mélyen hallgat a kiadó. Ez a csönd azonban a lehető legkisebb mértékben sem zavarta meg a bennfenteseket, akik az elmúlt hetekben és hónapokban rengeteg információt szivárogtattak ki, most éppen a játék alfájáról.

Nemrég ugyanis az igencsak megbízhatónak mondható Tom Henderson jelezte, hogy a Battlefield 6 alfájára júliusban kerülhet sor, ezt pedig az EA Play keretein belül fogják bejelenteni. Ennek megfelelően Henderson szerint az is előfordulhat, hogy a tesztelési lehetőség a bejelentéssel párhuzamosan élesedik majd. Persze fontos leszögezni, hogy mindez csak szivárogtatás, nem pedig hivatalos bejelentés, így érdemes fenntartásokkal kezelni, de Henderson azért jó párszor fején találta már a szöget mind a Call of Duty, mind a Battlefield szériák kapcsán.