• Aranylemezre került a Diablo 4
  • 2023. június 6-án jelenik meg

Pár hete mindenki előtt kitárta egy időre a Pokol kapuit a Diablo 4 nyílt bétája részeként, mely során azonban sajnos akadtak azért problémák, de még a hosszas várakozás ellenére így is annyian rohamozták meg, hogy a sorozat minden korábbi rekordját megdöntötte.

A Blizzard a béta során kapott visszajelzéseket alapján nemrég be is jelentett pár változtatást, a játék pedig most hatalmas mérföldkövet ért el, ugyanis végre aranylemezre került, így megkezdődhet a sokszorosítása. Ezzel persze a fejlesztők munkája még közel sem ért véget, de ennek fényében legalább más szinte biztosra vehetjük, hogy valószínűleg nem kell csúszásra számítanunk, és tartani tudják majd a 2023. június 6-i megjelenést.

A Blizzard lőtt pár öngólt az elmúlt években, de a Diablo 4-gyel mindent kijavíthatnak. Ha érdekel a Diablo 4, megtalálod a Konzolvilág kínálatában.