• Pénteken indult a Diablo 4 nyílt bétája
  • Bejutni azonban nem mindig egyszerű
  • A Blizzard figyelmeztetett a hosszú várakozási idő miatt

Az előrendelők már múlt héten belekóstólhattak a régi időket idéző Diablo-élménybe, március 17-től kezdődött ugyanis a nekik szóló próbaidőszak. A június 6-án érkező alkotást rendkívül pozitív jelzőkkel illették a játékosok, már persze csak azután, hogy sikerült bejutniuk, hiszen – ahogy arra számítani lehetett – ez a rendkívül nagy érdeklődés miatt nem mindig volt egyszerű mutatvány. Tegnap aztán elkezdődött a Diablo 4 nyílt bétája is, ami a teljes Act 1-et magában foglalja, így bőven  lesz mit csinálni a hétvégén – feltéve, ha hajlandóak vagyunk kivárni a sorunkat.

Az imént említett probléma ugyanis a nagyközönségnek szóló béta kapcsán is fennáll, sőt, a létszám miatt csak még jobban érezteti a hatását. Éppen ezért a Blizzard már a kezdés előtt figyelmeztetett mindenkit, hogy előreláthatólag nagyon hosszú várakozási idővel kell számolni, mivel ez egy teszt, ami a zökkenőmentes indulást fogja elősegíteni. A cég közösségi menedzsere, PezRadar szintén billentyűzetet ragadott, és elmondta, hogy tisztában vannak vele, mennyire frusztráló lehet a várakozás, de muszáj megfelelően tesztelniük a szervereket, így elkerülhetetlen a sorban állás. Azt is hozzátette, hogy a szükséges karbantartások miatt akadnak majd olyan időszakok, amikor teljesen offline lesz a játék. A legtöbb várakozásra értelemszerűen az adott régió legforgalmasabb óráiban kell számítani, de a türelem ugye lootot terem, szóval mindenképp megéri végigülni, amíg Sanctuary megnyitja kapuit. A Diablo 4 nyílt bétája egészen március 26-ig tart.

A Blizzard lőtt pár öngólt az elmúlt években, de a Diablo 4-gyel mindent kijavíthatnak. Ha érdekel a Diablo 4, megtalálod a Konzolvilág kínálatában.