• Nehéz bejutni a Diablo 4 bétájába
  • A túlzottan nagy érdeklődés miatt
  • A Blizzard ezért kevesebb játékost enged be

A Pokol végre megnyitotta kapuit, legalábbis azok számára, akik előrendelték a június 6-án érkező Diablo 4-et, 17-én kezdődött ugyanis a nekik szóló béta, ám – ahogy az ilyenkor lenni szokott – a bejutás nem megy zökkenőmentesen. Tekintve, hogy az év egyik legfontosabb és leginkább várt megjelenéséről van szó, természetesen hatalmas az érdeklődés már a próbaverzió iránt is, így kezdetben nem volt ritka, hogy a játékosoknak körülbelül két órát kellett várniuk ahhoz, hogy belevethessék magukat az első két Diablo-játék hangulatát idéző kalandba. És még a bejutás után sem volt maradéktalan az élmény, hiszen könnyen előfodulhatott, hogy a játék nemes egyszerűséggel kidobta a felhasználókat a szerverről. Ez utóbbi viszont mostanra talán megoldódott, a stúdió ugyanis úgy döntött, hogy a stabilitás érdekében kevesebb játékost enged be egyszerre.

Mindezt a Blizzard közösségi menedzsere, Adam Fletcher erősítette meg, aki elmondta, hogy a színfalak mögött már dolgoznak a javításon, ami megoldja a szerverekkel kapcsolatos problémákat. Dátumot ugyanakkor nem közölt, tehát nem tudni pontosan, hogy mikor fog megérkezni a (remélhetőleg) kifogástalan élményt biztosító csomag. A Diablo 4 nyílt bétája március 24-26 között kap helyet, addigra jó esetben megoldódnak a gondok, hiszen vélhetően még a mostaninál is sokkal nagyobb lesz az érdeklődés. Ami tovább ront a helyzeten, hogy jelenleg akkor is sorban kell állni, ha valaki csak az egyjátékos módot akarja kipróbálni, ez pedig nem feltétlenül javít a játék megítélésén. Akik viszont ténylegesen ki tudták próbálni a programot, azok felettébb élvezték (legalábbis a közösségi oldalakon adott reakciók alapján), így elég nagy rá az esély, hogy egy remek akció-RPG-t kapunk nyáron – a Blizzard megítélésének pedig éppenséggel jól is jönne egy komolyabb siker.

A Blizzard lőtt pár öngólt az elmúlt években, de a Diablo 4-gyel mindent kijavíthatnak. Ha érdekel a Diablo 4, megtalálod a Konzolvilág kínálatában.