• Letartóztatták az AC Originst feltörő hackert
  • A Denuvo vádat emelt ellene
  • Voksi peren kívül akar megegyezni velük
  • Állítólag önszántából adta fel magát

Tegnap délután becsöngettek a rendőrök a Voksi néven ismert hackerhez, hogy értesítsék, a Denuvo készítői nem nézik jó szemmel a munkásságát. Voksit onnan ismerhetitek, hogy tavaly, amikor megjelent az Assassin’s Creed Origins, feltörte a játékot és megsemmisítette Denuvo védelmét. Miután semlegesítette a kalózokat megállítani hivatott segédprogramot közzétette annak egyik legnagyobb hátulütőjét. Az AC Origins esetében a Denuvo miatt a játék a mai napig 100%-os CPU kihasználtsággal fut, ezért voltaképpen azok, akik megvették a játékot rosszabbul jártak, mint akik letöltötték és feltörték azt.

A bolgár rendőrség először Voksi szervergépét foglalta le, és ezzel együtt megállásra kényszerítette a Revolt nevű oldalát. Ezt követően a hacker egy Reddit posztban számolt be a történtekről. Állítása szerint nem érte meglepetésként, hogy a Denuvo jogi útra terelte a kérdéskört, azonban szeretne velük békés egyességet kötni, és peren kívül megegyezni.

Még aznap a rendőrség újra becsengetett Voksihoz, ezúttal azonba őrizetbe vették a fiatalembert. A hacker tagadta, hogy valóban letartóztatták, ő úgy nyilatkozott, hogy önszántából adta fel magát a hatóságoknak, és ezt követően több alkalommal is megpróbálta elérni a Denuvo anyacégét, az Irdetót.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!