Hatalmas dühöt váltott ki évekkel ezelőtt, amikor a Blizzard bejelentette, hogy az 1999 óta várt Starcraft-folytatás három részben fog megjelenni, egy-egy programot állítva a sorozat minden fajának.

Az első két fejezet megjelent és a Legacy of the Void is útban van, mert két nappal ezelőtt bejelentette a Blizzard. Ami azonban csak most derült ki róla, elég érdekessé teszi a Starcraft 2 történetét. Ugyanis a játék nemcsak egy kiegészítő lesz, hanem egyben egy önállóan futtatható program is, magyarul azok is megvehetik, akik eddig nem játszottak a már megjelent kampányokkal. Csak ennek semmi értelme, hiszen egy játék teljes egészében jó, élvezetes.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!