• Felújított változatot kap a Blood
  • A játékon a Nightdive Studios dolgozik

Azt hiszem, mondtam már, hogy a legnagyszerűbb év számomra az 1997-es esztendő volt (úristen, de öreg vagyok), rengeteg nagyszerű játék jelent meg egyetlen esztendő leforgása alatt, és igen, köztük volt a Monolith beteg és véres játéka Build Engine-re építkező, roppant hangzatos címet viselő Blood is. És hogy miért hozom ezt szóba? A jogokat birtokló Atari bejelentette, hogy a felújításra szakosodott Nightdive Studios-ra bízta a játék felújításának feladatát.

A Blood a stúdiótól megszokott módon a magasabb felbontás mellett a DirectX illetve Vulkan API-k támogatását is élvezni fogja, a hanganyagot is feljavítják, valamint a GOG és Steamworks rendszereinek lehetőségeit is kihasználja majd. Az említett áruházakban tehát már biztosan kapható lesz, de megjelenésről és árazásról egyelőre infónk nincsen – mindenesetre biztos rajta tartjuk a fél (vérben forgó) szemünket.

blood-shotgun.jpg