• Lehet, hogy kapunk még egy DLC-t a Borderlands 2-höz
  • A címe Commander Lilith and the Fight for Sanctuary lehet
  • A második és a harmadik részt kötheti össze

Még sokat kell aludni ahhoz, hogy visszatérhessünk Pandorára… Vagy mégsem? Ugyan a Borderlands 3 megjelenése hónapokra van, a PlayStation Lifestyle értesülése szerint készül egy új és egyben utolsó DLC a Borderlands 2-höz, ami összeköti a két egymástól jó pár évre játszódó történetet.

Az állítólag Commander Lilith and the Fight for Sanctuary című DLC középpontjában Lilith állna (hogy mint játszható karakter vagy sem, azt nem tudni). Mint ismeretes, ő egy Siren, aki játszható karakter volt a legelső Borderlandsban, vagyis az első Vault Hunterek egyike.

A The Pre-Sequelben és a Borderlands 2-ben ugyan nem bújhattunk bele a bőrébe, de ezekben a történetekben is jelentős szerepet töltött be, s a trailerek alapján a Borderlands 3-ban szintén fontos karakter lesz. Így nem csoda, ha egy, a második és harmadik részt összekötő DLC-ben újfent körülötte bonyolódnak az események.

A Borderlands 2 utolsó DLC-je a pletykák szerint az E3 2019 hetében fog megjelenni, az viszont nem tisztázott, hogy mely platformokra. A PC, PS4 és az Xbox One szinte biztos, de a PS3 és az Xbox 360 kétesélyes, hiszen bár az alapjáték ezekre megjelent, ma már az utódjuk is kifutóban van.