Azt már tudjuk, hogy a Borderlands 3-ban lesz mikrotranzakció, igaz, csupán kozmetikai elemeket vásárolhatunk majd magunknak. Matt Cox, a bossok vezető tervezője viszont most azt is elárulta a VG24/7-nek, hogy megjelenés után nem csak több, sztori központú DLC-re, de raidekre és eventekre is számíthatunk.

Részleteket ugyan nem osztott meg, de felmerült annak kérdése, hogy ezzel a Borderlands 3 nem válik-e olyan élő szolgáltatássá, mint a Destiny vagy a The Division. Anthony Nicholson vezető producer szerint erről szó sincs. A Game Revolutionnek adott interjújában elmondta, hogy nem is érdeklődnek ilyesmi iránt. Tudják, hogy miben jók és mit szeretnek a Borderlands-ban a játékosok. Persze lesznek módosítások, de ezek a már meglévő elemek jobbá tételét szolgálták, például ezért alakították át a képesség fát.

Értékelik és rendszeresen játszanak is a piacon lévő looter shooterekkel, amilyen a Borderlands 3 is lesz, és amilyenek az előző részek voltak, sőt egy-két dolgot ellestek a Destiny-ből és a Divisionből. Ennek ellenére megmaradnak a Borderlands jól bejárt útján.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!