• A Blizzard eltiltott egy Hearthstone játékost a bajnokságoktól
  • Mert kiállt Hongkong tüntetői mellett
  • A Blizzard a versenyszabályokra hivatkozott
  • Játékosok, politikusok, játékfejlesztők és politikai elemzők is a Blizzard ellen fordultak

A történet ott kezdődik, hogy Hongkong városállamát 1997-ben visszacsatolták a Kínai Népköztársasághoz, és az ottaniak azóta is tüntetnek a tekintélyuralmi rendszer ellen. Eme tüntetők mellett állt ki a Heartstone Grandmasters bajnoka, Ng Wai Chung, azaz Blitzchung, méghozzá egy interjú keretében, amit közvetlen a győzelme után adott, még a jelképpé vált maszkot is feltette a video során.

A Blizzard eztán arra hivatkozva, hogy Chung megsértette a versenyszabályokat, melynek értelmében a játékosok nem tehetnek olyasmit, ami rontja az ő, ezzel együtt a cég hírnevét, egy évre eltiltotta a Hearthstone bajnokságoktól, valamint megvonta címét és pénznyereményét is. Ráadásként az interjú két közvetítőjét is megbüntette, kijelentve, hogy soha többé nem hajlandóak együtt működni velük – pedig ők ketten nem tudták, mire készül Chung.

Ezzel ki is borult a bili, rengeteg fórumon támadtak neki a Blizzardnak. Sokan kritizálják a céget, amiért a szabadságjogot lazán sutba dobta a profitért, hiszen Kína jelenleg a legnagyobb bevételi forrása a videojátékos iparnak, így nem csoda, ha kizárják köreikből azt, akik Kína ellen nyilvánítanak véleményt.

ng-wai-chung-blitzchung.jpg

Ng Wai "Blitzchung" Chung (Fotó: Polygon)

Több játékos is kijelentette, hogy lemondja World of Warcraft előfizetését, sőt még Hearthstone-mérkőzés során is volt megmozdulás: a Worcester Polytechnic Institute és az American University élőben közvetített meccsének végén az utóbbi csapat tagjai feltartottak egy lapot, amin az állt, hogy „szabadság Hongkongnak, bojkott a Blizzardnak”.

Az ügy a politikát sem kerülte el. Brian Klaas elemző mind a Blizzardot, mint a napokban hasonló botránytól hangos NBA-t vádolta azzal, hogy egy elnyomó rezsimet támogatnak a profit érdekében. Az NBA-nél ugyanis a Houston Rockets csapatának elnöke, Daryl Morey támogatta Twitteren a tüntetőket. A tweetet sebesen töröltette az NBA, miután a kínai szponzorok elkezdték kihátrálni a szervezet mögül.

Oregon szenátora, Ron Wyden sincs jobb véleménnyel a Blizzardról, szerinte fülüket-farkukat behúzva hunyászkodnak meg a kínaiak előtt, míg Marco Rubio, Florida szenátora Kínát vádolja azzal, hogy gazdasági befolyásukat a globális szólásszabadság elnyomására használja, aminek ékes példája mind a Blizzard, mint az NBA esete, de számos más példa is létezik. Egyebek mellett a South Park, ami a múlt héten leadott Band in China epizóddal verte ki a biztosítékot a kínaiaknál, be is akarják tiltani az egész sorozatot – miközben az alkotók, Trey Parker és Matt Stone Twitteren tovább szította a tüzet.

Röviden és tömören összefoglalva: a Blizzard alaposan beletenyerelt ebbe azzal, hogy Ng Wai Chungot eltiltották. A dologgal ráadásul a stúdió munkatársai sem mind értenek egyet, ugyanis a cég székháza előtt áll egy szobor, amin a vállalat nyolc értéke van feltűntetve. Valaki viszont letakarta a „globális gondolkodás” és a „minden hang számít” feliratot. Erről képet a Blizzard egyik volt alkalmazottja, Kevin Hovdestad posztolt képet a Twitteren.