Igazi összefogásként zajlott a szerkesztőségünkön belül a Call of Duty 4 demójának feldolgozása: Darths észrevette, ]{redenc konstatálta, ez a tollas bagoly itt pedig mind megette, hogy aztán Oscee mester közreműködésével megossza veletek.
Nos, eljött a nap, amelyre mindannyian vártunk. Na jó, nem mindannyian, mert szinte biztos, hogy az üzbégek közül sokan azt sem tudják, hogy létezik a Call of Duty négy, és arra is mérget mernék venni, hogy jó pár afrikainak is volt fontosabb dolga, mint erre a napra várni, de a lényeg a lényeg, az olvasóink zöme minden bizonnyal izgatottan várta ezt a pillanatot: megérkezett a Call of Duty negyedik, modern korban játszódó részének demonstrációja. A meglehetősen rövid, de hangulatos kis bemutatóban először egy házban kell rendet tenni, majd utána a nyílt utcára szorul az akció, míg végül előkerül egy tank, és az azt őrző személyzet is. Bár a motorról több helyen süt, hogy főképpen az előző rész feltupírozott változata, panaszra nem igen lehet okunk: lenyűgöző karakteranimációk, és mindehhez igen csak barátságos gépigény vár majd reánk. Az élménybeszámolóért, a villámgyors feltöltésért és a képekért külön köszönet Oscee-nak: szeretünk, pajtás!
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.
Hirdetés