• Nem lesz kampány a Call of Duty: Black Ops 4-ben
  • A Treyarch indoklása szerint a játékosok mással játszanak többet

Ahogy azt már tudjuk, a Call of Duty: Black Ops 4 kampány nélkül kerül a piacra, helyette viszont örülhetünk a zombiknak és a battle royale játékmódnak, vagy ahogy itt hívják, a Blackoutnak. A döntés miértjéről a Eurogamernek adott interjúban beszélt a Treyarch egyik fejese, Dan Bunting. Elmondása szerint sosem tervezték egy, a tradicionális értelemben vett kampány fejlesztését, de így is lesz mivel elfoglalniuk magukat a magányos farkasoknak.

„Egyre több és több játékos foglalja el magát a multiplayer és zombi játékmódokkal, nem csak a játékban, hanem azon túl is, streameken és fórumokon. Úgy döntöttünk, hogy ezúttal más stílusú játékot csinálunk.” – mondta Bunting, majd hozzátette – „Úgy gondolom, hogy a változás elfogadása mindig nehéz az embereknek. A rajongóinknak üzenem, hogy az évek folyamán Treyarch sosem hagyta őket cserben. Ez egy olyan stúdió, amiről tudni lehet, hogy azt az élményt hozza el amit ismernek és szeretnek, különös tekintettel a Black Ops sorozatra.”

És bár technikailag A Call of Duty: Black Ops 4 többjátékos cím, szóló küldetések sorozatával ismertet meg minket a specialistákkal, akikkel a multiplayerben játszhatunk majd. Ilyen módon adnak egy háttértörténetet a játéknak, a világnak, melyben játszódik és nem utolsó sorban felkészítenek minket arra, ami online vár ránk.

call-of-duty-black-ops-4-duo.jpg