Nagy port kavart, hogy Call of Duty-film készül, és időközben már az is kiderült, hogy az adaptáció világpremierje 2028. június 30-án várható. Az Activision és a Paramount közös projektjéről túl sok mindent nem tudni, viszont azt már igen, hogy a film társírója, társproducere és rendezője Peter Berg lett, aki olyan alkotásokat tett le eddig az asztalra, mint A túlélő, a 22 mérföld vagy épp a Mélytengeri pokol – ezek mind klassz kis akciófilmek voltak. Berg nemrég egy régebbi interjúja miatt került a figyelem középpontjába, ugyanis még 2013-ban ostorozta a „háborús videojátékokat”, köztük a Call of Duty-t is, szimplán „szánalmasnak” nevezte őket, és azt sugallta, hogy aki játszik velük, az maga is „gyenge” jellem. Berg – katonai beállítottságú neveltetésének hatására – mindig ragaszkodott ahhoz, hogy filmjeiben „megmutassa a férfiasságot”, és ha láttátok az általam imént felsorolt mozikat, akkor ez tetten is érhető nála. A túlélő forgatásakor például az Egyesült Államok Haditengerészetének elit különleges műveleti egységével (US Navy SEAL) dolgozott együtt. Részt vett a kiképzéseiken, beszélgetett és interjúkat készített velük, hogy hitelesebben tudja ábrázolni őket a vásznon.
Ebben az interjúban a rendező azt javasolta, hogy a fiatal férfiak hagyjanak fel a videojátékokkal, és inkább sportoljanak. Ezt a kijelentést akkor tette, amikor A túlélő (Lone Survivor) című filmen dolgozott, amely egyébként nagyon-nagyon hasonlított az akkortájt menő Call of Duty-játékokra. „… Szerintem szánalmas. Szerintem bárki, aki négy órán át ül és videojátékokkal játszik… az gyenge. Menj ki, csinálj valamit!” – mondta az Esquire-nek adott interjújában. Úgy néz ki, a véleménye azóta eléggé megváltozott, ha elvállalta a Call of Duty-film megrendezését – kíváncsian várjuk a végeredményt!
Borítókép forrása: Steam