Az Xbox öles betűkkel hirdeti, hogy az idei Call of Duty NEM kerül be a Game Passbe

Érdekes stratégiát választottak a zöldek a Modern Warfare 4 reklámozására, külön kiemelik ugyanis a közösségi oldalakon található hirdetésekben, hogy az FPS nem lesz elérhető az előfizetéses szolgáltatásban.

A Call of Duty: Black Ops 6 és a Black Ops 7 azonnali Xbox Game Passbe kerülése minden szempontból rendkívül nagy kapufának bizonyult, hiszen egyrészt több száz millió dollárt veszített vele a Microsoft (és így az Activision), másrészt ez volt az egyik legfőbb oka annak, hogy tavaly októberben drasztikusan megemelték az előfizetéses szolgáltatás árát. Asha Sharma, az Xbox vezérigazgatója többször is kihangsúlyozta, hogy tarthatatlanok az emelt árak – ezt az is bizonyítja, hogy milliók mondták le az előfizetésüket –, éppen ezért április 21-én bejelentette a cég, hogy olcsóbbá teszi az Ultimate és a PC Game Pass havidíját – az előbbi nálunk már csak 7090 forint, ami „némiképp” barátibb, mint a tavaly ősszel bevezetett 10 890 forint. A csökkentésnek azonban ára volt, nevezetesen, hogy a jövőben érkező Call of Duty-epizódok már nem fognak azonnal bekerülni a Game Pass kínálatába, csak a következő ünnepi időszakban (tehát körülbelül egy évvel később) számíthatunk az érkezésükre. A Black Ops 6-tal és a Black Ops 7-tel ellentétben tehát már az október 23-án megjelenő Modern Warfare 4-ből is kimaradnak az előfizetők, amit olyannyira fontosnak tartott kiemelni az Xbox, hogy még egy nemrég indult hirdetésben is jól látható helyre tette az erről szóló figyelmeztetést.

Forrás: ResetEra
Forrás: ResetEra

A CloseTalker nevű ResetEra-felhasználó szúrta ki, hogy több közösségi oldalon (például Facebookon, Threads-en és Instagramon) is feltűnt a fent látható kép, amire méretes betűkkel írták rá, hogy „ebben az évben nincs Xbox Game Pass megjelenés”. A Meta hirdetési adatbázisa alapján június 27-én indult az előrendelésre buzdító reklám, a ResetEra kommentelők közül pedig többen is felvetették, hogy rendkívül amatőr szakemberek dolgoznak a marketingosztályon, ha ezzel a szlogennel kívánják eladni az FPS-t. 

És valóban, ennél az is ezerszer jobb lett volna, ha egyáltalán nem említik meg a Game Passt, de akár azt is írhatták volna – ha már mindenképp szerepeltetni akarták a szolgáltatást –, hogy csak 2027-ben kerül fel a virtuális polcokra. Attól persze nem kell tartani, hogy az erősen megkérdőjelezhető hirdetés miatt kevesebben rakják majd a kosárba az Infinity Ward lövöldéjét, de akkor is fura, hogy egy ennyire béna szöveg átment a szűrőn.

Borítókép forrása: Steam