• Minden eddiginél brutálisabbnak ígérkezik a Call of Duty: Modern Warfare
  • A Call of Duty: WW2 rendezője szerint mindez azonban csak figyelemfelkeltés
  • Michael Condrey szerint egy Modern Warfare elkészítése nagy kihívás, főleg az Activision szárnyai alatt

Bár jelenleg még igen kevés konkrét információra derült fény az idén érkező Call of Duty: Modern Warfare kapcsán, azt már többször, több forrástól is hallani lehetett, hogy az idei epizód bizony igencsak kemény és sötét történettel rendelkezik majd. Viszonyítási pontként sokszor a Modern Warfare 2 hírhedt küldetése, a No Russian merült fel, noha a játék kipróbálása után egy Drift0r nevű youtuber például úgy nyilatkozott, hogy a fegyvertelen civilek lemészárlását bemutató misszió egy Pixar film az idei etaphoz képest.

Most pedig megszólalt a témában a Sledgehammer Games társalapítója, Michael Condrey is, aki rendezőként összesen három Call of Duty megjelenését segítette (Modern Warfare 3, Advanced Warfare és WWII). Condrey egy interjú során tért ki az új Call of Duty: Modern Warfare brutalitására, és elmondta, hogy bár tiszteli minden alkotó szabadságát, ő nagyon úgy érzi, hogy a kegyetlen jelenetek egyedül a média figyelmének felkeltése miatt kerültek bele a játékba, méghozzá véleménye szerint az Activision nyomására.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!