• Októberben érkezik a Call of Duty: Modern Warfare
  • Mely az előzetes híresztelések szerint igencsak kemény témákat boncolgat majd
  • Ezt most megerősítette egy youtuber is, akinek volt alkalma kipróbálni a játékot
  • Szerinte az új CoD fényében a No Russian küldetés is egy Pixar mozinak tűnik

A múlt héten végre megtörtént a Call of Duty: Modern Warfare hivatalos bejelentése is, és bár az első információk és trailerek alapján a játékosok igencsak bizakodóak, még elég kevés konkrét információ áll rendelkezésünkre arról, hogy pontosan milyen is lesz maga a program. Még a bejelentés előtt reppent fel egy pletyka azzal kapcsolatban, hogy az új CoD bizony igencsak kényes és kemény témákat is boncolgat majd, és egyre inkább úgy látszik, hogy ebben bizony van valami.

call-of-duty-modern-warfare-04.jpg

Egyrészt a bemutatkozó trailerben maga Captain Price is elmondja, hogy piszkos módszerekhez kell folyamodniuk, illetve az is a játék komorságát támasztja alá, hogy helyet kapott benne egy olyan misszió is, melyben egy gyerekkatonát irányíthatunk majd. Nemrég pedig megszólalt a témában egy Drift0r nevű youtuber is, akinek volt már lehetősége kipróbálni a játékot, és ő is azt mondta, hogy az általa lejátszott küldetések bizony eléggé sokkolóra sikeredtek. Bár pontos részletekbe nem bocsátkozott, annyit azért elárult, hogy a Modern Warfare 2 hírhedt No Russian küldetése leginkább egy Pixar mozinak tűnik az új Call of Duty: Modern Warfare mellett.