• A Call of Duty: Warzone battle royale módjából eltűntek a triók
  • Amiket aztán a fejlesztők közösségi nyomásra hamarosan vissza is raknak a játékba
  • Érdekesség, hogy a közelmúltban ez már megtörtént egyszer

Tovább folytatódik a fejlesztők és a játékosok keringője a Call of Duty: Warzone hagyományos, háromfős osztagai körül. Mint korábban beszámoltunk róla, a triók egyszer már eltűntek a játékból, mikor megérkeztek a helyükre a négyfős squadok, akkor azonban rövid úton vissza is pakolták őket, akkora volt a felhördülés a játékosok között.

Mindez viszont nem vette el a fejlesztők kedvét attól, hogy pár napja meglépjék pontosan ugyanezt még egyszer: a Scopes and Scatter Guns érkezésével a háromfős csapatok egyedül az új játékmódban lettek elérhetőek, így a hagyományos battle royale összecsapásoknak ismét csak egyedül vagy négyesével lehetett nekiugrani. Természetesen a lépés másodjára sem nyerte el a játékosok tetszését, az újbóli felhördülésre reagálva pedig az Infinity Ward már jelezte is, hogy holnap hajnalban visszatérnek a triók a hagyományos játékmódba is.