• A Call of Duty idén megújul.
  • Mindezt úgy, hogy visszatért a gyökereihez.
  • A második világháború az új Call of Duty témája.
  • Két és fél év készül már.
  • Lesz kooperatív mód is, a többjátékod mód pedig megújul.
  • A történet jóval hihetőbb, valószerűbb lesz, mint korábban.

Ahogy azt az Activision ígérte, április 26-án megjelent a Call of Duty: WWII első hivatalos trailere, valamint a megjelenés dátrumára is fény derült: a játék 2017. november 3-án kerül boltokba PC, Xbox One és PS4 platformon.

A játék sötét tónosú, erőszakos és realisztikus lesz, legalábbis a kiadó ezt állítja. Visszatér benne a népszerű zombimód, ezúttal a nácik embertelen kísérleteire hivatkozva, a multiplayer pedig a Destinynél látotthoz hasonló közösségi rendszerre épül majd.

Mi a véleményetek? Tetszik a trailer?

A Call of Duty: WWII végre hivatalosan is bejelentésre került élő adásban. A műsor a hír elején látható előzetessel nyitott, ami a normandiai partraszállással kezdődött és meglepően hangulatosra sikerült. Az előző epizód előzetesei nem sikerültek túl erősre, de a WWII kedvcsinálója nem csak jól megrendezett, hanem látványos is volt. A filmszerűség természetesen továbbra is fontos szerepet tölt be a Call of Duty sorozatban.

Viszont ezúttal nem csak a hősiességre, epikusságra gyúrnak rá a fejlesztők, hanem hihető, emberi oldalálról szeretnék bemutatni az új, meglepően kidolgozott karaktereket. A látványvilág gyönyörű lesz, miközben egyúttal a háború sötétségét és karakterek érzéseit is tükrözni fogja. A Sledgehammer Games mindent megtesz azért, hogy egy hihető, de izgalmas élményt kaphassunk kézhez a játék megjelenésekor.

Ezért a fejlesztők természetesen meglátogatták a csaták helyszíneit és ez alapján készítették el a pályákat. A lőfegyverek hangja, megjelenése és működése is a valódi fegyverek alapján készült, persze úgy, hogy közben ne váljon a szimulátorrá a program. Törekednek a realitásra, de ahogy korábban írtam: továbbra is az akció, a látvány, és a filmes hangulat kapja a központi szerepet.

A kampány komor lesz, valamint a brutalitást sem fogja mellőzni. A készítők célja az volt, hogy teljesen átélhető, hiteles módon mutassák be a világháború borzalmait, miközben a szórakoztatásról sem feledkeznek meg. A Sledgehammer Games tagjai személyesen kötődnek ehhez a projekthez, így a szívüket is beletették. Szerintük ez lesz az eddigi legjobb a játékuk.

A karakterek mélysége, személyisége és háttértörténete is kidolgozottabb lesz, mint az eddig Call of Duty epizódokban. A játék a hősei nem egy nemzetért vagy zászlóért küzdenek majd együtt hatalmas elhivatottsággal, hanem egymásért, a csatában összekovácsolódott testvériségért. A történet Ronald “Red” Daniels és csapata köré fog épülni.

Európa legfontosabb második világháborús csatáit élhetjük majd át: az osztagunk történetét 1944-től 1945-ig követhetjük végig.  Harcolhatunk majd például Franciaországban és Belgiumba is. Küzdhetünk a győzelemért és az életünkért a hürtgen erdőben, de bejárhatjuk akár Normandia vérrel áztatott partjait is.

A multiplayer lehetőségről még nem tudtunk meg sokat. Az biztos, hogy a többjátékos mód megtartja a széria esszenciáját, de a közösségi élmény lesz a lényege. Új szociális lehetőség lesz az, hogy a parancsnokságon találkozhatunk majd a többi játékossal. Új megközelítést kapott a karakterünk egyéni ízlésre alakítása is: divíziók tagjai lehetünk, és újabb rangok elérésével léphetünk majd előre.

A War pedig egy narratíva által vezért játékmód lesz, aminek a tengelyhatalmak és a szövetséges hatalmak között zajló harc fog a középpontjában állni. A többjátékos módról többet a június 13-15 között megrendezésre kerülő E3 során tudhatunk majd meg. Lesz kooperatív mód is, így nem meglepő módon újra irthatjuk majd a zombivá változott nácikat. Sajnos ebből a módból gyakorlatilag semmit nem mutattak még meg.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Nos, nektek az első infromációk alapján mennyire tetszik a gyökereihez visszatért Call of Duty?