• Újabb magyar játék debütált a Steamen a Carebotz képében
  • Ez lényegében egy Asteroids alapjaira építő gravitációs lövölde
  • Ami bőven tartogat kihívást a játékosoknak

Úgy tűnik mostanában eléggé felpörögtek a magyar fejlesztők, hiszen sorra érkeznek tőlük az izgalmasabbnál izgalmasabb indie projektek. Április közepén futott be például a Regrowth, melyben kertészkedéssel menthettünk meg szigeteket az elsüllyedéstől, ma pedig megjelent a Carebotz, ami egy roppant érdekes zsánermixnek mondható.

carebotz-bejelentes-01.png

Lényegében egy gravitációs lövöldéről beszélünk ugyanis, mely nagy kanállal merít az Asteroids és a Metroidvania mechanikáiból is. A végeredmény pedig egy kihívásokban gazdag akciójáték, ahol a folyamatos lövöldözés mellett azért jut hely pár akadálypályának is, hogy reflexeink mellett az ügyességünket is próbára tehessük.

A Carebotz már elérhető a Steamen, sőt, május 13-ig 25%-kal olcsóbban tudunk lecsapni rá.