Az egykor a Ubisoft kötelékét erősítő Guillaume Brosche bebizonyította, hogy a szkeptikusok állításaival ellentétben igenis vannak még csodák, hiszen az áprilisban megjelent Clair Obscur: Expedition 33 annak ellenére lett az év (egyik) legjobb játéka, hogy a fórumokon toborzott fejlesztők egy része soha nem dolgozott ebben az iparban, az író eredetileg szinkronszínésznek jelentkezett, a zeneszerzőt pedig SoundCloudról „gyűjtötte be” a rendező. Az unortodox körülmények és a korlátok közé szorított büdzsé ellenére az egyedi megoldásokkal rendelkező JRPG végül a kritikusok és a játékosok körében is nagy sikert aratott, ráadásul bevételek terén sem panaszkodhat a Sandfall Interactive, így aztán minden adott ahhoz, hogy a francia stúdió még sokáig ontsa magából a GOTY esélyes címeket – bízzunk benne, hogy a jövőben sem rakja lejjebb a lécet minőség terén.
Persze nemcsak az íróké és a művészeké az érdem, hiszen a színészek és szinkronszínészek is rengeteget tettek azért, hogy soha ne tudjuk elfelejteni ezt a nevetésben és könnyekben gazdag történetet, ami csiszolt gyémántként ragyog a klisés fantasy sztorik tengerében. A csapatnak olyan ismert neveket sikerült a fedélzetre csábítani, mint az Emmy-díjra jelölt Andy Serkis (Renoir), a Baldur's Gate 3-ban is nagyot alakító Jennifer English (Maelle), a Final Fantasy 16 Clive Rosfieldjét megszólaltató Ben Starr (Verso), valamint a Daredevil sztárja, Charlie Cox, aki bevallottan csalónak érzi magát, mivel mindössze néhány órányi munkát fektetett a programba, mégis rengeteg dicséretet kap. A Londonban született tehetség már többször is hangot adott annak, hogy egyáltalán nem szokta videójátékokkal múlatni az időt, éppen ezért fogalma sincs, mi fán terem a Clair Obscur: Expedition 33, ám úgy fest, a Sandfall mesterműve a kedvenc hobbink irányába terelheti a színészt.
A Fenegyerek a GalaxyCon New Orleans 2025 kérdezz-felelek szekciójában beszélt arról (via GamesRadar+), hogy bár nem szokott játszani, a stúdióban látottak még neki is elnyerék a tetszését. „Emlékszem, hogy a stúdióban voltam, és azt gondoltam: »Ez egyszerűen gyönyörű, rendkívüli a látvány«” – ecsetelte a színész. „Hosszú utat tettek meg [a játékok] a [Super] Mario 64 óta, ami valószínűleg az utolsó számítógépes játék, amihez szerencsém volt. Szeretnék játszani ezzel a programmal, előbb azonban be kellene szereznem egy konzolt” – tette hozzá, majd ismét kiemelte, hogy picit csalónak érzi magát, mivel „csak” a szinkront csinálta. Nos, mi csak bátorítani tudjuk a színészt, hogy újítson be egy konzolt, hiszen messze nem a Clair Obscur: Expedition 33 az egyetlen játék, ami történetmesélés terén felér a filmekhez és a sorozatokhoz. Ki tudja, a végén még úgy berántja ez a világ, hogy New York megmentése mellett streamer karrierbe kezd.
A borítóképek forrása: Steam