Chris Taylor bízik a PC-ben, szerinte ugyanis a platform népszerűsége erősödőben van.

"Akármerre nézzünk is, azt látjuk, hogy a játékvilág szereplői PC-s játékokkal foglalkozó cégeket vásárolnak fel. A Google a Zyngába fektetett be, a Disney a Playdomba, az EA a Playfishbe, a GameStop bolthálózat megvette a Kongregate-et, Bobby Kotick pedig arról beszélt, hogy az Activison-Blizzard bevételének 70%-a a PC-ből folyik be -- 70%-a!" -- érvelt Chris a Eurogamernek.

"Amint a BioWare is elkészül a Star Wars MMOG-vel, valószínűleg John Riccitiello [az EA főnöke] is elmondhatja majd ugyanezt. Talán akkora szám nem lesz, de próbálkozik, és ez a lényeg. Más szavakkal élve befektet a PC-be, mert üzletileg kifizetődő a platform. Ez persze remek hír azok számára, akik most szeretnének belépni a játékvilágba. Természetesen nem azt mondom, hogy a konzolok szerepe csökkenne. Nő az is. Minden nő."

Taylor szerint egyébként a PC-s játékok is át fognak alakulni.

"Nincs okunk azt hinni, hogy egyszer ne böngészőben játszanánk majd a StarCraft II-höz vagy Supreme Commander 2-höz hasonló játékokat. Öt vagy nyolc év múlva tuti ez lesz a helyzet. Ez azért is lesz jó, mert nem kell többet azon rágódni, hogy 7000-es vagy 8000-es VGA kell-e az adott játékhoz. Egyszerűen csak futni fog, és ez az, ami számít."

Chris egyébként a Steamet tartja a PC egyik nagy víziójának. Szerinte a Dungeon Siege III is szépen teljesít majd a személyi számítógépeken.

"Két-három éve még PS3-ra vagy 360-ra voksoltam volna, mert a PC-s körítés elég szervezetlen volt. És most itt a Steam. 25 millió bejelentett vásárlót ismer el a Valve, ez a szám pedig nemsokára 40, sőt, 50 millió lehet. Ez hatalmas előny a PC részéről, szóval fogadni mernék rá, hogy a PC-s változatunk megállja majd a helyét a konzolosokkal szemben. Annyi változás történik, s ha jobban megnézzük őket, 60%-uk a PC-t érinti egyedül."