Clint Hocking, a tragikus multú LucasArts egykori kreatív igazgatója egyik napról a másikra otthagyta a Valve Corporationt Hogy miért, azt nem tudni. Az úriember karrierjét -- legalábbis LinkedIn profilja szerint -- a Ubisoft montreáli részlegénél kezdte kreatív igazgatóként még 2001-ben, és egészen 2010-ig ott is dolgozott e poszton. Olyan játékok elkészítésében vállalt szerepet, mint a Splinter Cell, a Splinter Cell: Chaos Theory, és az adatlapunkon is látható Far Cry 2.

Eztán csatlakozott a LucasArtshoz, ahol ugyanezen poszton vállalt munkát, és egy be nem jelentett programon kezdett munkálkodni -- ez lehetett a húsz, soha el nem készülő Star Wars játék akármelyike, de akár a Star Wars 1313, a Battlefront 3 (mármint az eredeti, nem a DICE-féle reboot) vagy a First Assault is. A LucasArtsnál már nem tartott ki olyan sokáig, mint a Ubisoftnál, hiszen 2012 júniusában otthagyta a céget. Így utólag visszagondolva, távozása talán összefüggésben van a fél évvel később bekövetkezett változásokkal.

Ekkor kötött ki a Valve-nél, mint tervező, de hogy ott mit csinált, azt még a LinkedInen sem árulta el. A lövöldözős játékokban szerzett tapasztalatai miatt sokak spekulációi szerint vagy a Half-Life, vagy a Left 4 Dead aktuális részén munkálkodhatott, legalábbis mostanáig, mert 18 hónap után a seattle-i cégóriást is otthagyta. Vajon most hol köt ki?