• A Control eladásai átlépték a 2 milliós álomhatárt
  • Ráadásul idén novemberben több kelt el a játékból, mind bármelyik korábbi hónapban
  • Mindez a Remedy hivatalos közleményéből derült ki

A Remedy egy olyan stúdió, amelyik nem jelentkezik túl gyakran új játékkal, de ha egyszer piacra dobnak valamit, arra általában megéri odafigyelni. Hiszen az első két Max Payne játékon kívül hozzájuk köthető még az Alan Wake vagy épp a Quantum Break is, hogy 2019 egyik legszürreálisabb címéről, a brutalizmust a természetfölöttivel keverő Controlról már ne is beszéljünk.

Utóbbi játék egyébként nem csak a kritikusoknál, hanem a pénztáraknál is elég jól teljesített, a Remedy csapata ugyanis nemrég jelezte, hogy már 2 millió példány gazdára talált belőle, ami egyáltalán nem rossz eredmény. További érdekesség, hogy idén novemberben több fogyott a Controlból, mint bármelyik korábbi hónapban, ami azért enyhén szólva sem szokványos a játékiparban.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!