A Gamasutra értesülései szerint a Crackdown alkotójától, a Realtime Worldstől kivált egyelőre ismeretlen számú munkatárs, köztük a stúdió vezető tervezője, Billy Thomson, egy új fejlesztői gárdát alapított a skóciai Dundee városában. Az új alakulat neve Ruffian Games (a szó jelentése: bandita), és számos forrás szerint a Crackdown folytatásán dolgoznak.

Crackdown 2?Crackdown 2?Crackdown 2?

Az említett játék szép értékeléseket kapott megjelenésekor, és másfél millió példányban kelt el, így korántsem elképzelhetetlen ennek a szuperügynökös sandbox (szabadon bejárható, nyílt világú) TPS-játéknak a folytatása. A játékra szóló jogok teljes mértékben a Microsoft tulajdonában vannak, így bárkit megbízhatnak a fejlesztéssel, és talán ezt már meg is tették, hiszen a Game Informer magazin is úgy tudja, a folytatást nem a Realtime Worlds készíti, hanem egy másik csapat, Larry 'Major Nelson' Hryb pedig nemrég azt nyilatkozta, hogy ez az egyik kedvenc játéka, és nagyon szeretnének egy folytatást.

A videogaming247 portál szerint a Microsoft kifejezetten a folytatás fejlesztésének céljából pénzeli a „banditákat”, és a Crackdown 2 munkálatai már el is kezdődtek, de még nagyon kezdeti állapotban van a projekt, azonban az flickr-en található képek alapján az előző játékhoz a technikai alapokat szállító (fizikai motor, renderelési eljárások, művészi munkák) Xen Group besegít a munkálatokba, hiszen a Ruffian Games csapatával együtt tartottak terepszemlét a mostani irodájuk építésén.

Az első Crackdown sajnos Xbox 360 exkluzív volt, de reméljük, hogy a folytatás már PC-re is elkészül -- ám ha nem, akkor is jó munkát és sok sikert kívánunk a csapatnak!



A videó és a képek természetesen a Crackdown első részéből származnak.