• A Call of Duty: Warzone fejlesztését fogja támogatni innentől a Toys for Bob
  • A Crash Bandicoot 4- és a Spyro Reignited Trilogy-csapatból sokakat elküldtek

A Crash Bandicoot N. Sane Trilogy és a Spyro Reignited Trilogy sikerei után joggal hitték a játékosok, hogy az Activision zöld utat ad a valódi folytatásoknak, ez pedig végül meg is történt részben, az utóbbi remake-trilógia mögött álló Toys for Bob ugyanis végül elkészíthette a tavaly megjelent Crash Bandicoot 4: It's About Time-ot. Most azonban úgy tűnik, hogy a kiadó hamar rövidre is zárta ezt a történetet, a Toys for Bob ugyanis bejelentette, hogy innentől a Call of Duty: Warzone harmadik szezonjának fejlesztésében fognak segédkezni.

A hivatalos közlemény erre nem tér ki, de ha hihetünk a híreszteléseknek, akkor ennél jóval drasztikusabb a helyzet a stúdiónál, a mindkét említett játékon dolgozó karakterdizájner, Nicholas Kole ugyanis elárulta, hogy szinte mindenkit elküldtek a Reignited Trilogy-n és az It's About Time-on dolgozó csapatból, így erősen csökkentett létszámmal működik tovább a Toys for Bob.