Az idegenek a föld nagy részét csatatérré változtatták, a fontosabb városokra pedig különösen nagy figyelmet fordítottak -- köztük New Yorkra is. A metropolis romokban hever, az utcák kihaltak, csak néhány idegen katona cirkál. Kilátástalan a helyzet mind a város, mind az emberiség számára, de van még remény, a reményt pedig Prófétának hívják. Úgy bizony, az első rész halottnak hitt katonája visszatér a folytatásban, ráadásul a főszerepben, hiszen vele fogjuk megmenteni New Yorkot és talán az egész emberiséget.

A folytatás történetéről sajnos részleteket még nem tudunk, de annyi biztos, hogy három évvel az első játék eseményei után járunk, amikor a Lingshan szigeten felfedezett idegen faj már kis híján kiirtotta az emberiséget. Csupán egy maréknyi katona küzd a túlélésért, mi pedig nekik fogunk segítséget nyújtani a harctéri tapasztalatunk és a jelentősen feljavított nanoruhánk segítségével.

Az új hacuka továbbra is négy képességgel rendelkezik, ezek az álcázás, az extra erő (ebbe a nagyobb sebesség is beletartozik), az erősebb páncél és az új taktikai mód, amely automatikusan ellát minket információval a környezetünkben lévő tárgyakról és emberekről. A segítségével például megállapíthatjuk kit, milyen fegyverrel öltek meg, vagy követhetjük -- akár a falon keresztül is -- a kiszemelt célpont útvonalát, de ha ennyi nem volna elég, örömmel jelenthetem, hogy a ruha képességeit ezúttal fejleszthetjük is. A beépíthető modulok segítségével a páncél nagyobb védelmet nyújt, álcázásban tovább lehetünk láthatatlanok, illetve a taktikai üzemmódban megtudhatjuk honnan érkeztek a lövések.

A Crytek ígéretei szerint a Crysis 2-ben az eddigieknél jóval kidolgozottabb, taktikusabb játékmenet vár minket. Az új képességeinknek és a városi környezetnek köszönhetően pedig már jelentős magasságokból, épületek tetejéről is támadhatunk.

A Crysis 2 PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra fog megjelenni valamikor idén.

Crysis 2: Az első részletek