Az új rendszerek kiirtják a katonákból a félelemérzetet és szinten tarják a vér kémiai összetevőit, hogy minden esetben 110 százalékosan teljesítsenek a harcmezőn, a hat csatornán, 15 TB/s-os csúcssebességgel érkező adatok pedig besegítenek a harci helyzetek feldolgozásába. Azonban a rendszereknek energia is kell, de szerencsére a Crynet Systems erre is gondolt. A ruha a sztenderd hidrogén üzemanyagcella mellett ugyanis számos más energiaforrást is használni tud, a napenergiától kezdve a kinetikus, azaz mozgási energiáig mindet, így még véletlenül sem fog előfordulni, hogy harc közben lemerül az akkumulátor.
A N2 külső váza egyébként nagyban hasonlít a N1-re, de azért változtattak is jócskán. A külső vázat például extra erős fémekkel egészítették ki, a méhsejt-szerkezetes páncél 32 százalékkal ellenállóbb a támadásokkal szemben, az új maszk semlegesíteni tud bármilyen vegyi anyagot az űrtechnológiás szűrőrendszerének köszönhetően, továbbá a ruha teljes mértékben ellenáll az EMI (elektromágnesen impulzus) támadásoknak, valamint továbbra is megtalálhatók benne a különböző gyorsítófunkciók, tehát elmondhatjuk: sikerült továbbfejleszteni a tökéletest — most már csak az kell, hogy maga játék is ilyen kidolgozott legyen, mint a ruha leírása.