Cevat Yerli, a frankfurti fejlesztőcég vezérigazgatója (képeinken, a másodikon jobbról öccse, Avni) nagylélegzetű interjúban elemezte a Crysis helyzetét és a Crytek jövőjét. Összefoglaló, három tételben.

Crysis: öreg vasak tulajai, nyugi!Az első tétel a megnyugtatásé, a két verzió közti különbség persze sokkoló lesz, de azért nem kell annyira aggódni: „Szinte minden effektet nagyon skálázhatóvá fejlesztettünk, a különböző hardverspecifikációkra. Szerencsére ez mostanság sokkal könnyebb, hála a hardveres árnyékolóknak („shaderek”). Meg vagyunk győződve arról, hogy a Crysis széles réteget fog szórakoztatni, beleértve a két-három éves játékgépek tulajdonosait is. Keményen dolgozunk ezen. Semmi nem szalasztasz el, ha DX9-en játszol, bár ha utána lehetőséged lesz kipróbálni a játékot DX10-en, elég nagy csalódás lesz ismét DX9-en tolni.”

A második a DX10 verzió fejlesztéséről szól, melyben szerencséjük volt – a FarCry jó ajánlólevél volt a hardvergyártóknál, és ugye az Nvidiával hagyományosan jó a kapcsolatuk (hiszen az említett játék a grafikus kártya gyártó technológiai demójaként indult annak idején). „A korai DX10-es hardverekkel dolgozni elég nagy kihívás volt, de az Nvidiával, Intellel és Microsofttal kialakított erős kapcsolataink rengeteget segítettek. Alig tapasztaltunk összeomlást, kék halált, vagy újraindulást. A DX10-nél a renderelő rendszerünkön nagyobb változtatásokat kellett végrehajtanunk. Hogy kihasználjuk a többmagos gépeket, megkerestük a megfelelő részelemeket (részecskerendszer, fizika), és többszálúvá tettük azokat. Ez egy normál fejlesztési eljárás, de a bugokat nehezebb megtalálni, a teljesítmény nehezebben határolható be, és az egymagos processzorok számára nincs alternatíva. Tehát, ha az egymagosokat is támogatni szeretnénk, nagyon körültekintőnek kell lennünk, és gyakori teljesítményteszteket kell végrehajtanunk.”

Crysis: öreg vasak tulajai, nyugi!A harmadik tétel a Crytek jövőképét feszegeti az új körülmények között. „Valószínűleg az összes munkaállomást átállítjuk Vistára, és csak Vistás címeket fogunk ezután fejleszteni, de ez még nincs száz százalékig eldöntve.” Hozzátette azt is, nagy reményeket fűz a Games for Windows kezdeményezéshez, hiszen a Crysis is megkapta a GFW „pecsétjét”.

És még valami, a ráadás, az - érthetően - egyre türelmetlenebb játékosoknak címezve: „Kérjük kedves rajongóinkat, hagyják abba a fenyegető üzenetek küldözgetését, melyekben azt követelik, azonnal adjuk ki a játékot. Megígérjük: amint kész lesz, megtesszük!”

Nos, addig rágódjunk picinykét a fentieken. Az én vasam nagyjából megfelel a fentieknek, remélem, tényleg elkocog majd rajta a cucc, aztán egyszer majd rácsodálkozok arra a DX10-es álomra is...