A Kotaku értesülései szerint három nappal a Ghostbusters című játék megjelenése után jelentett csődöt a programot tető alá hozó Fireforge, miután 12 millió dolláros tartozásukat már nem tudták rendezni – és valószínűleg ebből már a játék sem húzhatná ki őket, még akkor sem, ha történetesen jól sikerült volna. De nem sikerült jól, nagyon látszódik rajta, hogy a csapat mindössze nyolc hónap alatt kalapálta össze.

A Fireforge-ot 2011-ben alapította az ex-blizzardos Tim Campbell, és az elmúlt öt év alatt mindössze két hamvába halt MOBA-szerűséget tud felmutatni a Ghostbusters mellett, amik mögött ráadásul valószínűleg némi stikli is van.

Az egyik, Zeus kódnéven emlegetett projektet ugyanis a Razer hardvergyártó finanszírozta, míg a másikat, Atlas kódnevű játékot a Fireforge társtulajdonosa (37% az övék), a kínai Tencent pénzelte. Az utóbbinak tartozik a csapat 11,3 millió dollárral, míg a Razer azért perelte be a bandát, mert állításuk szerint a Zeusra adott pénzt a Fireforge az Atlasra költötte el.

Emellett is van egy peres ügyük, ugyanis anno szerették volna megvásárolni a bedőlt 38 Studios (ami szintén perben áll sikkasztás vádjával Rhode Islanddel) által jegyzett Helios médiaplatformot, ám ahelyett, hogy kifizették volna a 3,7 millió dollárt, inkább magukhoz csábították a 38 Studios volt alkalmazottait, hogy ők készítsék el nekik a saját változatukat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!