• Megérkezett a Cyberpunk 2077 első komolyabb javítása
  • Ami többek között egy stabilabb játékot eredményez és jó pár bugot is eltűntet
  • Sokak szerint azonban így sem elég tartalmas

A CD Projekt RED még tavaly jelezte, hogy idén év elején két méretesebb javítás is érkezik majd a Cyberpunk 2077 kapcsán, és ezek közül az első nemrég élesedett is. Az 1.1-es patch javítja a játék stabilitását minden platformon, csökkenti az összeomlások számát, ezen túl pedig egy sor hibát is helyreüt, melyek korábban ellehetetlenítették egy-egy küldetés befejezését, hogy az apróbb változtatásokról ne is beszéljünk.

Ezeken túl PS4 Prón és PS5-ön már jobban kezeli a tömegeket a rendszer, míg Xbox-on főleg a memória kihasználását optimalizálták a fejlesztők. Mindez azonban sokak szerint nem elég: a közösségi médiában számtalan rajongó adott hangot nemtetszésének, mondván, elég sovány lett az első komolyabb patch, ráadásul sokan arra is panaszkodnak, hogy a Cyberpunk 2077 ugyanúgy nem fut túl jól az előző generációs konzoljukon, mint korábban. Fontos persze leszögezni, hogy ezzel még nincs vége a játék kikalapálásának, hiszen a fejlesztők már jó előre jelezték, hogy februárban is érkezik egy nagyobb javítás.