A Cyberpunk 2077 bejelentésével nagy port kavart, azonban azóta eltelt már pár év, és a kedélyek valamelyest csillapodtak a CD Projekt RED legújabb játéka körül. Legalábbis így volt ez egészen tavaly év végéig, mikor a lengyelek többször is felszólaltak a program kapcsán, idén pedig a Cyberpunk 2077 hivatalos Twitter fiókja is életre kelt több évnyi inaktivitás után.

Többen már annál a tweetnél is arra gyanakodtak, hogy idén valami nagyra készülnek a CD Projekt RED munkatársai, és könnyen meglehet, hogy nekik volt igazuk. A lengyel GRYOnline szerint ugyanis nemrég két, egymástól független forrásuk is azt mondta, hogy a Cyberpunk 2077 új trailert fog kapni az idei E3-on, sőt, az igazán szerencsések ki is próbálhatják majd, persze csak zárt ajtók mögött. Szépen összecseng ezzel az állítással a LegacyKillaHD által megszellőztetett hír is, miszerint a Sony már 2017 decemberében kapott egy techdemót.

Hogy mindebből mi igaz, azt sajnos még nem tudni, mert a CD Projekt RED nem nyilatkozott még az ügyben, mindenesetre nagyon kellemes meglepetés lenne tőlük valamilyen új anyagot kiadni a játékkal kapcsolatban.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!