Days Gone – Megjelenés után érkezik egy DLC is

A Sony Bend közösségi menedzsere árulta el, hogy a Days Gone egy DLC-vel is kiegészül majd, ami a karakterek háttértörténetére fókuszál.

  • Április 26-án érkezik a PS exkluzív Days Gone
  • Azonban a jelek szerint a megjelenés után is érkeznek hozzá tartalmak
  • Méghozzá egy DLC képében, mely a karakterek háttértörténetére fókuszál majd

Lassan már csak egy hónap van hátra a PlayStation következő igen ígéretes címének, a Days Gone-nak, a megjelenéséig. A Sony Bend alkotását nekünk is lehetőségünk volt első kézből kipróbálni, amiről bővebben itt olvashattok. És bár a készítők akkor még azt állították, hogy nem gondolkoznak DLC-ken, nemrég kiderült, hogy igenis kapunk további tartalmakat a megjelenés után.

A témában a Sony Bend közösségi menedzsere, David Lee, szólalt meg, aki egy interjú során elmondta, hogy tényleg tervbe van véve egy DLC elkészítése, azonban hogy ez a kiegészítő pontosan mit fog tartalmazni, arról sajnos hallgatott. Annyit még hajlandó volt elárulni, hogy az egyes karakterek háttérttörténetébe merülhetünk majd jobban bele, de minden más információra sajnos még várnunk kell a jelek szerint.