Sok kritika érte a Dead Space 3-at, mert túlságosan eltért az eddigi játékoktól, de különösen az első rész hangulatától. Túl sok volt az akció és nem elég ijesztgetés -- mondták a rajongók. Nos, akik hasonlóan gondolkodnak, azok örömmel fogadhatják, hogy noha csak egy letölthető tartalom idejére, de újra telecsinálhatják a gatyájukat.

A szóban forgó DLC a márciusban esedékes Awakened, mely az alapjáték eseményei után közvetlenül veszi fel a fonalat, s úgymond epilógusként funkcionál: a hőseinkkel az a feladatunk, hogy a Tau Volantison történtek után valahogyan visszajussunk a Földre, ám ahogy az sejthető, ez egyáltalán nem könnyű feladat. Utunkat egyrészt újfajta variációkat felvonultató necromorphok és okkultisták hátráltatják, illetve a komoly elmebaj is kifejti majd a hatását, mindennek tetejébe pedig az unitológusok új, minden eddiginél őrültebb, magát egyszerűen csak a The Voice-nak nevező vezetőjével is meggyűlik majd a bajunk.

A kooperatív partnerünk is komoly szerepet kap majd az új történet során, de ezt még nem részletezte a Visceral Games

A hazaút megtalálása során láthatjuk majd, hogy a szektatagok az őrület egy teljesen új szintjére kerültek, ami egyrészt a vezető alapos agymosására, másrészt pedig a Dead Space 3 fináléja után minden embernél beállt elmebajra vezethető vissza. A tagoknak -- ha tetszik, ha nem -- a levágott kezük helyére fém pengéket helyeznek, illetve levágják a fülüket, necromorphok végtagjait erősítik rájuk, és egyéb módokon csonkítják meg őket. Egy-két ilyen rituálét játék közben is láthatunk majd, valamit számos oltárral is találkozunk, melyeket ilyen félig ember, félig necromorph szörnyszülöttekkel „díszítenek.”

Új fegyveralkatrészeket is kapunk, így érdemes lesz alaposan szétnézni az ijesztő helyszíneken

Természetesen az elmebaj hatással van az amúgy sem a stabil tudatállapotáról híres Isaacre is, sőt nála jelent ez igazi problémát. A játék során lesz több olyan alkalom, mikor egy hallucináció közepén találjuk magunkat, s az agyunk odaképzelt, de ugyanúgy veszélyes szörnyei ellen kell felvenni a harcot egy bizarr és rémisztő környezetben -- ezt a hatást pedig csak tetézi a démoni megjelenésű The Voice. Ő gyakran közvetlenül harcolni fog velünk, de olyan alkalmak is lesznek, hogy csak csöndben, a szoba vagy folyosó egyik végéből szemléli az eseményeket. A csapat célja az volt, hogy a hallucinációk és a bizarr ellenfelek együttesen bizonytalanságot teremtsenek, hogy megkérdezzük magunktól, vajon tényleg valóság volt-e, amit az imént átéltünk.

Az Awakened március 12-én jelenik meg PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, 10 dolláros áron.