Azt írták a Scream! hivatalos levelében, hogy a Deadstream az utóbbi évek egyik legeredetibb, legötletesebb horrorja, aminek ráadásul az értékelései is kifejezetten erősek, így jó, hogy felkeltette az érdeklődésem. Pláne, hogy ezúttal is egyszeri vetítésről volt szó, miközben a film már el is érhető a streaming szolgáltatónál, ahol 990 forintért még havi egy vetítésre is elmehet az ember. Mindent a horrorrajongókért, mondhatnánk, de azért nem eszik olyan forrón a kását, vagy éppen a belsőségeket és a sült vért, hiszen ha rossz filmek kerülnek a kínálatba, az semmi pénzt nem ér meg. De ahogyan a múltkor a Szomorúság, úgy ezúttal a Deadstream sem volt rossz film. 

pcguru-deadstream-kisertetjaras-filmkritika-joseph-winter-vanessa-winter-shudder-film-horror-found-footage-idegleles-blair-witch-evil-dead-gonosz-halott-sam-raimi-poszter.jpg

Szellemes Jackass

Shawn Ruddy (Joseph Winter – író és rendező is egyben) egyfajta Jackass-szerű influencer, aki a nézettségért igyekszik leküzdeni a félelmeit, ezért bármiféle baromságra kapható. Mivel pedig néhány baklövése után eléggé rájár a rúd, elkeseredésében, és hogy újraindítsa a bizniszt, élete legnagyobb kihívását igyekszik teljesíteni: átvészelni egy éjszakát a hírhedt, kísértetjárta horror-házban, ahol már rengetegen haltak meg. És bár az elképzelés elvileg kivitelezhető, ráadásul Shawn mindent meg is tesz, hiszen élőben közvetít és kamerákat helyez mindenhova, ahogyan az várható, így sem zökkenőmentes az éjszaka, sőt az egyre magasabb nézőszám mellett az influencernek az egyre nagyobb veszéllyel is szembe kell néznie.  

pcguru-deadstream-kisertetjaras-filmkritika-joseph-winter-vanessa-winter-shudder-film-horror-found-footage-idegleles-blair-witch-evil-dead-gonosz-halott-sam-raimi-5.jpg

Viccesen borzasztó

Az elején egy geek-Mennyországnak tűnik a horrorfilm, mikor NES-es cartridge-ek sokasága áll a háttérben, utalásokat és poénos kikacsintásokat kapunk, közben pedig elég erőteljesen jelen van az 1999-es Ideglelés-hatása, amire később is több szempontból hasonlít a film. Persze, azért itt sem egyedüli főhőssel van dolgunk, nem kell csak Shawnt néznünk közel másfél órán keresztül, elvégre egy rajongó, Chrissy (Melanie Stone) képében társa akad, akivel egy darabig együtt élvezi a ház vendégszeretetét. 

pcguru-deadstream-kisertetjaras-filmkritika-joseph-winter-vanessa-winter-shudder-film-horror-found-footage-idegleles-blair-witch-evil-dead-gonosz-halott-sam-raimi-4.jpg

(Képek: ADS és Scream!)

És amikor arról van szó, hogy a film vicces, tessék jó alaposan feleleveníteni az eredeti Gonosz halottat és a második részét. Már a praktikus effektek is arra emlékeztetnek, ahogy sok esetben a kísértetjárás, a gonosz entitások megjelenése is. Aztán egy idő után a hangulat és a stílus is egészen olyanná válik, mint Sam Raimi remekművében. Néha már-már fárasztó, de összességében így is sokkal inkább pozitív az élmény, mint azt egy újabb found footage horrornál elsőre gondolnánk.

Nem mondom, hogy a Deadstream – Kísértetjárás egy modern klasszikus, ami kihagyhatatlan, de megértem azokat, akik kifejezetten jónak tartják. Részben a nosztalgia, részben egy bevált és bejáratott alzsáner mozgatja és élteti, de ez a stílus kifejezetten jól áll neki, ügyesen alkalmazza szabályait, veti be egy-egy kliséjét. Ha a hazai mozikban nem is lett volna nagy siker (eredetileg oda szánták), exkluzív Scream!-élménynek kimondottan jó, pláne, ha előfizetőként még az egyszeri mozis vetítésre is eljutott az ember. Néha nem is kell több, nem mellesleg a Deadstream – Kísértetjárás minden egyes másodpercébe több eredetiség és stílus jutott, mint például a mozikban játszott Halálos bújócska teljes egészébe, hiszen abban hiába van pl. Fangoria többször is, maga a horror egy klisés, unalmas, mindenféle stílust nélkülöző tucat darab, ami inkább rontja a zsáner hírét és megítélését. És azért több mint kétszer annyit kellett fizetnem.

  • Deadstream – Kísértetjárás (Deadstream)
  • Rendező: Joseph Winter és Vanessa Winter
  • Játékidő: 87 perc
  • Hazai bemutató dátuma: már elérhető online
  • Forgalmazó: Scream.hu