• Új játékmenet trailert kapott a Deathground
  • Ebben a videóban nagyjából két percet láthatunk a játékból
  • A fejlesztők szerint a modellek és az animációk még sokat fognak javulni a megjelenésig

Dinoszauruszos túlélőhorrorból valahogy nagyon kevés van a piacon, azonban úgy néz ki, ez az áldatlan állapot hamarosan megváltozik majd, hála a Jaw Drop Games nemrég bejelentett alkotásának, a Deathgroundnak. Ez lényegében egy multira kihegyezett horrorjáték lesz ugyanis, ahol a játékosoknak különböző feladatokat kell végrehajtaniuk, majd egy kimenekítési pontig eljutniuk, mielőtt a gép által irányított dinók levadásznák őket.

deathground-01.jpg

A koncepció papíron elég érdekesen hangzik, most pedig azt is megnézhetjük, hogy miként működik majd a gyakorlatban, a fejlesztők ugyanis nemrég közzétettek egy játékmenet trailert, melyben két percen át mozog a Deathground. Azt persze fontos leszögezni, hogy jelenleg egy pre-alpha verziót láthatunk, azaz a dinoszauruszok kinézete, valamint az egyes modellek és az animációk is javulni fognak még a megjelenésig a fejlesztők szerint.

Nektek hogy tetszik az eddigiek alapján a Deathground?