• Hamarosan teljesen megújul a Destiny 2
  • Érkezik a cross save lehetőség
  • Cross playt is szeretnének, de erre még várni kell

A Bungie az E3 előtt jelentette be, hogy hamarosan teljesen megújul a Destiny 2: a szeptemberben érkező új kiegészítő, a Shadowkeep megjelenésével párhuzamosan a játék felveszi a Destiny 2: New Light címet, emellett pedig free-to-play lesz - az alapjáték, illetve az első egy év kiegészítői teljesen ingyenessé válnak. Vagyis csak a későbbi extra tartalmakat (például az említett új kiegészítőt) kell majd megvásárolni, emellett a platform-exkluzív tartalmak is megszűnnek.

destiny-2-erkezik-a-cross-play-de-meg-varni-kell-ra.jpg

A fejlesztők olyannyira egységesíteni szeretnék az élményt PC-n, PS4-en és Xbox One-on, hogy jelenleg is dolgoznak a cross save, vagyis a mentés átvitelének lehetőségén az egyes platformok között, amivel remélhetőleg még az idei évben el fognak készülni. Sőt a fejlesztőcsapat egyik tagja, Mark Noseworthy a Twitteren azt is elárulta, hogy szeretnének cross play lehetőséget is.

Hogy mikortól játszhatnak majd közösen a PC-sek, a PS4-esek és az Xboxosok, azt nem tudta megmondani, mert előtte rengeteg más fontosabb dolgon kell még átrágniuk magukat. Ám az érkező Google Stadia verzió Noseworthy elmondása szerint nem nehezíti meg a dolgukat szerencsére.