A Destiny 2 Crucible PvP játékmódjának egy új pályája került bemutatásra. A helyszín az Iron Temple mellett helyezkedik el, ami az eredeti Destiny Rise of Iron kiegészítőjének közösségi tere volt. Szóval ismerős lehet majd a helyszín a tapasztaltabb Destiny rajongók számára. Az új térkép fagyos, hófödte területen játszódik, és ettől kifejezetten hangulatosnak tűnik. A Felwinter Peak területen elhelyezkedő térkép elsőre elég nagynak látszik.

A Control mód játszása során a pályán található mindkét toronyban lesz egy-egy elfoglalandó pont. Ráadásul a mesterlövészek nagyon jó rálátást biztosító helyeket is találhatnak a pályán, így a többi játékosnak szüksége lesz a kisebb folyosókra, és takarást adó részekre, hogy elkerüljék a halálos lövéseket. Talán az első rész rajongóit egyedül csak az tudja majd zavarni egy kicsit, hogy ez a hely túlságosan is hasonlít a Rise of Iron kiegészítő eredeti Felwinter Peak területre.