Október 13-tól kezdődően a Destiny világában újra felkereshetővé válik Tess Everis, aki az Eververse Trading Company megbízásából kínálja a javakat. Összesen 18 új emote-ot (táncok és mutogatások) vásárolhatunk meg, de nem a normál módon, ezekhez a Silver nevű fizetőeszközre van szükségünk, amely szintén október 13-án mutatkozik be. Ez a játék új valutája, amit valódi pénzért vásárolhatunk meg az adott konzol piacterén, egyszóval itt a mikrotranzakció a Destinyben is.

A Bungie természetesen kihangsúlyozta, hogy mindez teljesen opcionális, és semmilyen hatással nincs a játékmenetre, vagyis nem fogunk elbukni egyetlen mérkőzést vagy raidet sem, amiért nem tudunk elég jól táncolni. A csapat célja az, hogy megőrizzék a játék frissességét és a meglepetés erejét -- ennek része az Eververse Trading Company által kínált emote-ok, de ezen kívül más új tartalmak is érkeznek majd, új események, élmények és már kért funkciók formájában.

Az egyelőre még nem derült ki, hogy mennyibe kerül egy adagnyi ezüst, erre csak 13-án derül fény. Egyébként minden játékos kap majd némi költőpénzt, hogy megvásárolhasson egy-két új emote-ot.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!