• Lehet, hogy még idén bejelentik a Diablo 4-t
  • Legalábbis többen erre gondoltak a Blizzard legújabb videója alapján
  • Itt Brandy Camel jelezte, hogy idén még bejelentenek valamit a sorozattal kapcsolatban

Igen érdekes videót tett közzé a Blizzard, melyben a Diablo sorozat jövőjével foglalkoznak. Maga az anyag alig tart egy percig, de így is elhangzik benne egy-két érdekesség. A felvételen szereplő Brandy Camel általánosabb információkkal kezd: elmondja, hogy innentől kezdve tematikus szezonokat kapunk majd a Diablo 3-hoz, a legelső, kapzsiságnak szentelt szezon pedig már el is indult. Innentől kezdve jön azonban az érdekesebb rész.

diablo-4-02.jpg

A közösségi menedzser ezután ugyanis azt is elárulja, hogy több, a sorozathoz köthető projekten is dolgoznak jelenleg, melyek közül az egyiket még idén be fogják jelenteni. Ettől a kijelentéstől természetesen azonnal beindultak a spekulációk, a legbátrabbak pedig máris a Diablo 4 bejelentésére tippelnek a BlizzConon. Ez elsőre talán kicsit légből kapottnak tűnhet, de azért érdemes megjegyezni, hogy idén februárban több olyan álláshirdetés is feltűnt a Blizzard karrier oldalán, melyek szintén arra engedtek következtetni, hogy a Diablo csapat valami igazán nagy projekten dolgozik éppen.

A Blizzard lőtt pár öngólt az elmúlt években, de a Diablo 4-gyel mindent kijavíthatnak. Ha érdekel a Diablo 4, megtalálod a Konzolvilág kínálatában.