Tegnap véget ért a San Franciscóban elsősorban játékfejlesztőknek tapasztalatcsere és kapcsolatépítés céljával évente megrendezett Game Developers Conference, amely idén is az utolsó este közösen megtartott Game Developers Choice Awards és IGF (Independent Games Festival) Awards díjátadóval zárult.

A fals ígéreteiről és csúnyán leszerepelt játéka körüli botrányairól elhíresült brit Hello Gamesnek ismét sikerült egy kisebb botrányt, vagy legalábbis emlékezetesen kínos pillanatot tető alá hoznia, amikor a No Man’s Sky-nak ítélték a GDC innovációs díját, Tim Schafer azonban nem tudta kinek átadni a robot szobrocskát, a csapatból ugyanis senki nem volt jelen.

Valamivel később azért előkerültek, illetve a csapat programozója, Innes McKendrick Twitteren megoldotta hollétük rejtélyét: annyira biztosak voltak abban, hogy úgysem fognak semmilyen díjat nyerni, hogy a díjátadó ceremóniát kihagyva inkább elmentek vacsorázni. 

 

Az eset azért fokozottan kínos, mert a Hello Gamesen kívül mások is úgy érzik, hogy a csapat nem szolgált rá a díjra, azt viszont elismerték, hogy elég nagy égés volt ilyen látványosan lebukni az esemény kihagyásával, bár Sean Murray még hozzátette, hogy ők azt hitték, a szervezők csak szólnak nekik előre, ha bármit is át kell venniük. 

A GDC Awards győztesei

Legjobb bemutatkozás:

  • Firewatch - Campo Santo

Legjobb hang:

  • Inside - Playdead

Innovációs díj:

  • No Man’s Sky - Hello Games

Legjobb technológia:

  • Uncharted 4: A Thief’s End - Naughty Dog

Legjobb VR/AR:

  • Job Simulator - Owlchemy Labs

Legjobb vizuális stílus:

  • Inside - Playdead

Legjobb narratíva:

  • Firewatch - Camp Santo

Legjobb dizájn:

  • Overwatch - Blizzard Entertainment

Legjobb mobil/kézikonzol játék:

  • Pokémon Go - Niantic

Közönségdíj:

  • Battlefield 1 - EA/DICE

Az év játéka:

  • Overwatch - Blizzard Entertainment

Az IGF Awards győztesei

Legjobb tanulói játék:

  • Un Pas Fragile

Kiemelkedő vizualitás:

  • Hyper Light Drifter

Kiemelkedő hang:

  • Gonner

Alt.Ctrl.GDC díj:

  • Fear Sphere 

Nuovo díj:

  • Oikospiel Book I

Kiemelkedő dizájn:

  • Quadrilateral Cowboy

Kiemelkedő narratíva:

  • Ladykiller in a Bind

Közönségdíj:

  • Hyper Light Drifter

Seumas McNally nagydíj:

  • Quadrilateral Cowboy