A DiRT 3-ben egy szabadúszó pilótát testesítünk meg, akivel a pályafutása kezdetén csak régebbi, a 90-es évekből származó járgányokkal versenyezhetünk, de ahogy egyre több futamot nyerünk, úgy juthatunk hozzá a modernebb kocsikhoz, vehetünk részt több versenyen és természetesen csapatokba is bekerülhetünk.

A karrierünk során mintegy száz útvonalon bizonyíthatjuk a rátermettségünket, köztük norvégiai, afrikai, aspeni és monte-carlói pályákon, illetve ha úgy tartja a kedvünk, egy nyitott játszótéren is szórakozhatunk az új party módokban (Transporter, Goldrush, Outbreak, Cat 'n' Mouse), ahol különösen fontos szerepet játszik majd az új kombórendszer, mely azt figyeli, hogy milyen közel suhantunk el az akadályok mellett és ez alapján pontozza a teljesítményünket.

További jó hír, hogy a DiRT 2 lassú menürendszerét egy gyorsabb, jobban kezelhető, egységes felület váltva fel, valamint a fesztiválhangulatnak is búcsút inthetünk, sokaknak azonban az igazán jó hír talán az lesz, hogy teljes YouTube támogatást kapott a játék, tehát anélkül, hogy ki kellene lépnünk, feltölthetjük az emlékezetes pillanatokat.