Idén sajnos nem örömünnep, hanem gyászmise lesz az évek óta megrendezésre kerülő N7 Day, az EA-nek „hála” ugyanis 99%, hogy soha többé nem kapunk új a Mass Effect-játékot. A magénkézbe került kiadó október 21-én húzta ki a szőnyeget a régóta küszködő BioWare lába alól, a legendás stúdió beszántásával pedig a Mass Effect: Universe is ment a levesbe – mindezt állítólag azért, hogy legyen pénz a Star Wars Battlefront 3-ra. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az egyik rajongó azonnal petíciót indított a milliók által kedvelt sorozat megmentéséért, a kezdeményezés mögött pedig nemcsak a fanok, hanem Shepard parancsnok szinkronhangjai, Jennifer Hale és Mark Meer is felsorakoztak. Noha nem Postal csávó kérte az embereket arra, hogy vegyenek részt a mozgalomban, így is elképesztően jól halad az aláírásgyűjtés, nemrég ugyanis sikerült elkerülni a 300 000-es mérföldkövet, ami már talán az Electronic Arts székházából is látszik.
Nemrég a BioWare társalapítója, a jelenleg a Beamdogot (Baldur's Gate: Enhanced Edition) vezető Trent Oster is kifejezte a támogatását, sőt, még ahhoz is kedvet kapott, hogy összetrombitálja az egykori kollégáit. „Öröm látni azt a rengeteg energiát, ami a #SaveMassEffect köré összpontosul. Úgy vélem, továbbra is van létjogosultsága egy jól finanszírozott, minőségi RPG-ket alkotó fejlesztőcsapatnak. Kedvem támadt újra összehozni a régi csapat egy részét” – olvasható a veterán fejlesztő tegnapi X-posztjában.
A BioWare megmentéséért folytatott küzdelem egyébként hamar politikai színtérre lépett, ami jól mutatja, milyen sok emberre volt hatással a 31 évvel ezelőtt létrehozott stúdió. Avi Lewis, a kanadai NDP vezetője már október 21-én felvetette, hogy a kormány pénzügyileg is támogathatná a cég függetlenedését, nemrég pedig a játékosok indítottak petíciót annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson. Mindez szép és jó, de a brigád IP-i (így a Mass Effect és a Dragon Age) valószínűleg akkor is az EA-nél maradnának, ha valami csoda folytán mégsem kellene lehúzni a rolót, márpedig bejáratott franchise-ok nélkül elég nehéz lenne talpra állni. Öröm az ürömben, hogy így sem maradunk sztoriorientált sci-fi szerepjátékok nélkül, hiszen mind a BioWare-veteránok által hegesztett Exodus, mind a The Expanse: Osiris Reborn ígéretesnek tűnik – mondjuk ez valószínűleg nem vigasztalja azokat, akik már tűkön ülve várták Liara T'Soni visszatérését.
Borítókép forrása: Electronic Arts