Bár pár nappal ezelőtt beléptem a 37. életévembe, a mai napig szeretem a Disney-meséket. A régieket és többnyire az újabb animációs filmeket is. Kivéve a Bambit és a Micimackót, ettől a kettőtől a gutaütés kerülget. Minden más viszont jöhet, a Kis hableánytól a Rayáig, bár a két kedvencem a klasszikusokból került ki: szerintem a Mulant és a Herkulest semmi sem tudja überelni. Még az élőszereplős változatuk sem. Így, amikor lehetőséget kaptam arra, hogy belekóstoljak a Disney Dreamlight Valley-be, azonnal rákattantam. És bizony ugyanúgy el tudott varázsolni, mint gyerekkoromban A Csipet Csapat, a Dagobert bácsi vagy a Balu kapitány kalandjai.

Ismerős alapok

A Disney Dreamlight Valley nem lesz ismeretlen azoknak, akik játszottak az Animal Crossinggal vagy a Stardew Valley-vel. Van egy névtelen és néma hősünk, akinek megjelenését előre meghatározott sablonokból legózhatjuk össze. Ő lesz az avatárunk Disney világában, ahová elszenderedése után kerül. Ám ez az álomvilág nem túl vidám, mert mindent eluralt valami csápos miazma, aminek hála a mesefigurák elfelejtették egymást, az életüket, na meg néhányan el is tünedeztek, mint például az uralkodó. És hát ki másra, ha nem ránk várna a feladat, hogy ezt az egészet megoldjuk?

Innentől kezdve igazából egy hosszú grindfest vár ránk. Miközben egyesével számoljuk fel a Felejtés térképen lévő elemeit, azaz az említett csápos izéket, valamint ásunk gödröket és csinálunk nagy kövekből apró köveket, mindenféle földi jóra lelhetünk. Aranyra, ruhadarabokra, Remy receptjeire, a szereplők elveszett emlékeire, és így tovább. Még bútorokra is szert tehetünk, hogy kicsinosítsuk Merlintől megörökölt házunkat. És mindeközben különböző küldetéseket oldhatunk meg Mickey egérnek, Dagobert bácsinak és a többieknek. Mindezt real time, azaz a játék ugyanabban a napszakban játszódik, amikor mi a valóságban játszunk, és a szereplők is ehhez igazodnak. Délben esznek, este – némelyikük – alszik. Szóval érdemes lesz kifigyelni, mi a napi rutinjuk, ha elő akarjuk keríteni őket! A játék alapvetően tehát nem bonyolult, igazi kis chillezős móka. Nem kell az agytekervényeidet tornásztatnod, lehetetlen quick time eventekkel a reflexeidet tesztelned, precíz platform elemeken a türelmedet próbára tenned, és senki sem fog ezer és egy ellenséget a másvilágra küldeni. A Disney Dreamlight Valley csak gyűjtögetésről, kertészkedésről, halászatról és lazulásról szól, mindezt megfejelve a Disney-féle bájjal. A háttérben szólnak a jól ismert muzsikák – bár senki sem fakad dalra –, szembejönnek a klasszikus és az újabb karakterek (WALL-E rulez!), és mindez egy pillanat alatt elvarázsolhat, felszínre hozhatja a bennünk lakó gyereket. Szóval kiváló játék a szürke, borongós hétköznapokra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

De sajnos nagyon látszik még, hogy ez bizony Early Access változat. Rengeteg benne a bug, olyanok, amik a játékot is rendre megzavarják. Egy kis hasznos tipp: ha felveszel egy küldetést, csak azzal foglalkozz, ne kezdj neki másiknak, mert könnyen elakaszthatják egymást. Emellett, bár elsőre komolynak tűnik a tartalom, azért az embernek néhány óra után kezd hiányérzete lenni. Ugyan a Gameloft igyekezett a Disney 99 éves történelmének minden szegmenséből meríteni, még így is csak a felszínt kapargatták. Egyelőre csak a nagyon jól ismert és népszerű karakterekre lelhetünk rá (és még közülük sincs itt mindenki), a kevésbé ismert, többnyire mellékszerepet betöltő figurák sehol sincsenek. Mindezen túl a varázst igencsak megtöri, hogy nincs teljes szinkron. A szereplők ugyan közbeszúrnak néha egy rájuk jellemző mondatot, de az esetek nagy többségében csak dünnyögnek, a szövegeket meg feliratok formájában olvashatjuk. Azért az ember többet várna egy olyan játéktól, ami ilyen méretű Disney licenccel bír. Pláne 30 euróért.

A fenti hibákat leszámítva viszont alapvetően szórakoztató a Disney Dreamlight Valley. Kicsi, vagy nagy vagy, nem számít, ha szereted a Disney rajz- és animációs filmeket, valamint nem bánod, ha a játék nagyobb része csak grindelésről szól, és szereted a lazulós programokat, akkor mindenképpen érdemes lesz befizetni rá. Pár hónap múlva. Ősszel jön két nagy, ingyenes frissítés Az oroszlánkirállyal és a Toy Story-val, plusz új területekkel, meg remélhetőleg tonnányi hibajavítással. Így az év vége felé, esetleg az ünnepi szezonban már érdemes lehet elgondolkodni a Disney Dreamlight Valley beszerzésén.