Mindig problémás, ha egy régóta futó széria új epizóddal jelentkezik, hiszen a fiatalabb játékosok nehezebben szoknak hozzá az évekkel ezelőtti mechanikákhoz, a kopottas külsőről már nem is beszélve. Nem igazán tudom például elképzelni, hogy azok, akik a The Witcher 3: Wild Hunt-ban ismerték meg Geraltot, széles mosollyal az arcukon vitték végig a suta harcrendszerrel és rengeteg töltőképernyővel rendelkező első részt, de akár a Morrowind-et is felhozhatnám példaként, ami maximum hangulat terén tudja csak felvenni a versenyt a Skyrim-mel.
Nagyjából ugyanez a helyzet az idei The Game Awards-on leleplezett Divinity-vel, hiszen nem elég, hogy sokan a Baldur's Gate 3 miatt szerették meg a Larian Studios-t, a szóban forgó franchise a 2002-es Divine Divinity-vel indult hódító útjára, vagyis egy több mint két évtizedes sorozattal van dolgunk. Fel lenne tehát adva a lecke abban az esetben, ha összefüggne az egyes epizódok története, ám szerencsére nem ez a helyzet, így egyetlen új érkezőnek sem kell átverekednie magát az őskövületnek számító első részen, a 2004-es Beyond Divinity-n és a Divinity 2-n.
Erről maga a cég feje, Swen Vincke beszélt a GamesRadar+-nak adott interjúban, amelyben aláhúzta, hogy csakis azok üljenek be az időgépbe, akik átfogó képet szeretnének kapni a lore-ról. A vezető szerint ugyan lesznek utalások a korábbi részekre, ám ezek csupán a történelem részei, egyáltalán nem szükségesek az Early Acces címként induló CRPG megértéséhez.
„Ha azért játszottál a Baldur's Gate 3-mal, mert filmszerű élményt kínált, akkor ne játssz az előző részekkel, hacsak nem akarod megismerni a történetüket” – fogalmazott a cég CEO-ja. „Ha azért játszottál vele, mert élvezed a taktikus összecsapásokat és a kooperatív többjátékos módot, vagy mert szereted a kezedbe adott szabadságot, akkor mindenképpen merülj el az Original Sin 2-ben, hiszen az adta a BG 3 alapját” – tette hozzá, kiemelve, hogy a sorozat első részeit még ő is túl réginek, elavultnak tartja, éppen ezért csak a legalaposabb embereknek ajánlja a kipróbálásukat. Nem szükséges tehát házi feladatot csinálni ahhoz, hogy megértsük a Divinity sztoriját, sőt, az elmondások alapján egyáltalán nem indulnak hátrányból azok a szerepjáték-rajongók, akik csak egy másik fantasy univerzumba kalauzoló Baldur's Gate 3-ra vágynak.
Borítókép forrása: Larian Studios