Ahogy közeledik a Doom Eternal megjelenése, úgy derülnek ki újabb és újabb (igencsak biztató) részletek a játékról. Egy hete a játék egyik fejlesztője például arról nyilatkozott, hogy ez lesz az id Software eddigi legjobb játéka, most pedig a program producere és a fejlesztőstúdió vezetője, Marty Stratton is megszólalt, méghozzá a kampány kapcsán.

doom-eternal-trailer-01.jpg

Stratton egy interjúban elmondta, hogy nagyon büszkék a játékra, egyben pedig azt is megerősítette, hogy ez az eddigi legnagyobb és legjobb címük. Ami pedig a konkrét számokat illeti, Stratton szerint a Doom Eternal kampánya kétszer olyan hosszú lesz, mint a 2016-os részé volt. Tekintve, hogy az előző játékot nagyjából 12 óra alatt lehetett kényelmesen végigvinni, ez azt jelenti, hogy idén kerek egy napon keresztül mészárolhatjuk majd a pokol démonait. Mi ez, ha nem remek (és erkölcsös) szabadidős tevékenység?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!