A Valve még 2012 augusztusában jelentette be, hogy dokumentumfilmet forgat a DotA 2-vel kapcsolatban, ez a projektet pedig hamarosan mindenki megtekintheti, ugyanis a cég március 19-ét nevezte meg premiernek. 

A Valve munkája a Free to Play címet kapta, s egy „egész estét” dokumentumfilmről van szó, amiben az első, 2011-ben megrendezett The International bajnokság három résztvevőjét, Dendit, HYHY-t és Feart kísérhetjük nyomon, amint felkészülnek, majd pedig megmérettetik magukat az egymillió dollár összdíjazású rendezvényen. A Valve ígérete szerint láthatjuk majd, hogy a játékosoknak milyen kihívásokkal kell szembenézniük, s milyen áldozatokat hoznak azért, hogy a legmagasabb szinten versenyezhessenek.

Az online, mindenkinek ingyenes premiert megelőzően, március 18-án a Valve a The Castro Theatre-ben összegyűlt közönségnek levetíti a filmet, utána pedig a kérdéseikre is válaszolnak. Ezen kívül március 19-től megvásárolható lesz a Free to Play Competitor's Pack -- az ebből származó bevétel 25 százalékát a filmben megjelent játékosok kapják.