• Áprilisban véget ért a Kiev Major
  • A közvetítés csaknem hiba nélkül zajlott
  • A lányokat mutogató záróvideó kiverte a biztosítékot
  • A szervezők nyílt levélben kértek elnézést

A múlthéten vasárnap éjjel véget ért az 5. Dota 2 major, melyet ukrán szomszédainknál rendeztek meg. Annak ellenére, hogy az esemény teljes huzama alatt semmilyen különösebb baki sem történt a verseny legvégén mégis sikerült kihúzni azt a bizonyos gyufát a szervezőknek.

A finálé végeztével és a közvetítés zárásaként a megszokottaktól eltérően nem kaptunk semmiféle bejelentést, sem pedig egy a verseny legjobb pillanatait tartalmazó montázst. Alternatívaként egy úgynevezett baberoll videóval búcsúztak a szervezők, ami ebben az esetben azt takarja, hogy a PGL operatőrjei a közönség soraiban járva felvételeket készítettek a helyszínen megjelent, dekoratív lányokról. Ezeket a képsorokat összevágva készült el az ominózus videó, amely heves reakciókat váltott ki a közönségben.

kijevi-lanyok.jpg

Az indulatok olyan mértéket öltöttek, hogy a versenyt szervező PGL hivatalos csatornájáról rögtön másnap eltávolításra került a videó, ma reggel pedig egy rövidke nyílt levélben kértek elnézést.

„Rengeteg embernek okoztunk csalódást és nem sikerült túlszárnyalnunk a felénk támasztott magas elvárásokat. Cserbenhagytunk titeket, és a klip nem tükrözi a PGL értékrendjét, a csapatunk diverzitását, sem pedig a közvetítés filozófiáját.” -- olvasható a levélben.

A videó főként azért készült el, mert sok más LAN-nal ellentétben Kijevben sokkal több volt a női résztvevő, mint amihez korábban hozzászokhattunk. Ez a tény felkeltette az operatőrök érdeklődését és ennek a ténynek emléket állítva született meg a záró-montázs.