Dusk-12, avagy még egy zombis FPSAz igazán eredeti történet szerint valami végzetes hiba történt egy kísérlet folyamán a '80-as évek végén, melynek célja a tökéletes katonák megalkotása volt, és megszületett egy irányíthatatlan vírus (aminek a neve egyben a játék címe is). Ez pedig, jobb dolga nem lévén, megfertőzte az egész várost, a lakosok pedig vérszomjas gyilkosokká alakultak át. A kormány némi késedelemmel, 2025-ben odaküld egy speciális kommandót, hogy ők kiderítsék, mi is történt valójában, és ha már ott vannak, végezzenek minél több volt adófizetővel.

Itt jövünk a képbe mi és innentől talán el lehet hagyni a gúnyos hangnemet (legalábbis egy kis időre), mert a főszereplők terén tényleg lehet egy kis kreatív szikrát felfedezni. Ugyanis két irányítható karakter lesz, egyikük katona, a csapat tagja, a másik pedig egy a fertőzöttek közül, aki emberfeletti erővel és gyorsasággal, illetve szuperképességekkel rendelkezik. Utóbbiakról többet nem tudunk és arról sem, hogyan lesz megoldva a váltás kettejük között és kapcsolatot is találunk majd valószínűleg. De ha a mutánsok nem okoznának elég bajt, lesznek még kiborgok is, egy másik balul sikerült projektből.

Dusk-12, avagy még egy zombis FPSA játék saját grafikus motort kapott, amely mindent tud, ami manapság már kötelezőnek mondható, kivéve a DirectX 10-et. Ennek a képek némileg ellentmondanak, ugyanis nem tűnik igazán szépnek a Dusk-12, de ha valami csoda folytán a játékmenet jó lesz, akkor nem is számít annyira. A fizikáról (melyet a PhysX segítségével tesznek még látványosabbá) azt ígérik, hogy mindenre kiterjed, így akár fegyverként is lehet majd használni tárgyakat, illetve mindent el lehet törni, meg lehet mozgatni. Az épületek viszont valószínűleg nem lesznek rombolhatóak. És ha már fizika, akkor járművek. Igen, lehet majd mindenféle orosz csodát vezetni, bár pontos lista sajnos nincs.

Az elérhető fegyverek közt lesznek egyszerűek, mint a kés, de a repertoár egészen a nagy kaliberű gépfegyerekig terjed, és tipikus orosz csúzlikat is kapunk. Ilyen például a kihagyhatatlan Kalasnyikov, a Shaiga shotgun és a Shmel lángszóró, de ezek mellett a mai arzenál jó része szerepelni fog. Többjátékos mód is lesz, de csak Deathmatch és Team Deathmatch, ami nem túl sok, de a sztori így is elég sokáig leköti majd a játékosokat, mivel 25-30 órára saccolják a végigjátszás idejét.

A gépigény nem lesz magas, egy 2 GHz-es P4-gyel, 256 MB RAM-mal, egy 64 MB-os videókártyával és 3,5 GB szabad hellyel a merevlemezen már megelégszik a játék. A megjelenést idén év végére tervezik, de az sem elképzelhetetlen, hogy átcsúszik jövőre.