Tavaly jelent meg a Battlefield 4, idén pedig már jön a Battlefield: Hardline. Nem úgy volt, hogy nem lesz éves sorozat a Battlefieldből? -- kérdezhetik sokan, s teljesen jogosan, ezt ugyanis nem egyszer mondták már el. Nos, az EA szerint nincs mitől tartani, az ugyanis, hogy közelít a Battlefield: Hardline, nem feltétlenül jelenti azt, hogy éves szinten egy új taggal bővülne a sorozat, csak azt, hogy hagyják a kiadó ernyője alá tartozó csapatoknak, hogy azokkal a sorozatokkal foglalkozzanak, amik érdeklik őket.

Ezt az EA Studios alelnöke, Patrick Söderlund mondta el a Polygonnak, s hozzátette: az az Electronic Arts, amit építeni próbál, nem egy olyan cég, aminek minden sorozatának évente kellene jelentkeznie.

A Battlefield: Hardline egyébként egy régi ötlet, ami csak most öltött testet -- ezen már 2001 óta agyalnak a DICE fejlesztői, három éve pedig a Visceral kereste meg őket ugyanezzel az elképzeléssel; a svédek hajlottak az ötletre, de csak azzal a feltétellel, hogy a Visceralnak előbb készítenie kell egy kiegészítőt, hogy lássák, milyen Battlefield-játékon dolgozni. Így született meg a Battlefield 3 End Game DLC-je, s így kapott zöld lámpát a Hardline, ami korábban Urban Combat néven létezett. Egyszóval nem azért jön az új játék, mert az EA mindenáron így akarja, hanem egyszerűen így jött ki a lépés.

Persze, ha rosszmájúak akarunk lenni, mondhatnánk, hogy a csúnya-gonosz EA már megint hazugságokkal próbál megetetni minket és most már évente minden ősszel jön az új Battlefield, de ne felejtsük már el, hogy nem ez az első eset, mikor két év alatt két Battlefield jelenik meg (Battlefield 2- Battlefield 2142 vagy Battlefield 1943 - Battlefield: Bad Company 2, esetleg Battlefield: Bad Company - Battlefield Heroes), szóval semmi igazán új dolog nem történik.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!